11. FEJEZET

A káosz a tetőfokára támadt, a félő volt, hogy a palota hamarosan összeomlik.

Azonban Len tartalékai kimerültek és elvesztette a szellemkontrolját. Az óriás szellemforma eltűnt és Len térdre esett.

A palota is ezt a pillanatot választotta az összeomláshoz és a további bennmaradás a halállal lett volna egyenlő. Len összeszedte minden erejét, és Tamarához futott, és felkapta. Semmi másra nem figyelt, csak hogy a lányt épségben kivigye. Csak remélni merte, hogy a többieknek is van annyi eszük, hogy otthagyják ezt a helyet. Magához ölelte Tamarát és saját testével védte a lezuhanó éles kövektől.

A többiekben is feltámadt az az okos ötlet, miszerint az összeomló palotából jó dolog kimenekülni. De még mindig nem tudták, hogy hátat fordíthatnak-e Jessnek. Sajnálatos módon megvárták az utolsó utáni pillanatot és a menekülési útvonalat lezárta egy szikladarab. Jess ekkor tért észhez. Gyengéd pillantást vetett húgára és óriás szellemfomájának utolsó erejével megfogta a kis csapat felett a leomló plafont, sárkánya farkával pedig kitörte a palota falát.

-Mentsétek meg őt!- kérte Yoht és Faust ölében lévő húgára pillantott. A sámánfiú megrázta a fejét és felkiáltott:

-Gyere te is!

Ám Jess csak szomorú pillantást vetett rájuk:

-Nincs más választásotok. Menjetek!

Yoh még tétovázott, de Ryo és Trey megragadták karját és elvonszolták. Jess fülében még felhangzott húga hangja:

-Bátyám! – mjad búsan megszólalt:

-Sajnálom… sajnálok mindent. – utánuk nézett, és amikor látta, hogy kiérnek, elengedte a feje felett a plafont.

A palota gyászos nyögéssel omlott össze.

A kiérő csapat futott, ahogy csak a lábuk bírta, és épp időben értek ki a palota kapuján. Hatalmas porfelhő keletkezett és a palota eltűnt a homoktengerben. Csak a sziklák és a homokfelleg maradt meg.

-Bátyám! –sikoltott még egyszer a lány és összeesett.

***

Eközben Len óvatosan lefektette a homokra Tamara testét.

-Mondd, hogy életben vagy… –sóhajtotta. De a lány semmilyen életjelet nem adott, Lennek pedig fogalma sem volt, hogy mit kellene csinálnia. Így bevitte egy szikla árnyékába és aggódva nézte. Nem tudott betelni a látvánnyal, mert hiába volt Tamara poros és sápadt, Len számára még így is gyönyörű volt.

-Kérlek nyisd ki a szemed. –mondta félhangosan, mire megrebbent Tamara szeme. Len közelebb hajolt hozzá, hogy megnézze, hogy nem csak a képzelete űzött-e vele csúnya tréfát. Ám tényleg valóság volt, a lány szeme lassan kinyílt és Lenre nézett. A fiú sosem érzett még ekkora megkönnyebbülést és boldogságot.

-Len… - suttogta Tam kiszáradt szájjal. Elég szörnyen érezte magát, a feje kóválygott, látása kissé homályos maradt és minden porcikája sajgott. De Len ott volt mellette. –Mi történt?

-Sss. Most inkább ne beszélj, majd ha jobban leszel. – szólt.

Hirtelen zavarba jött, és nem tudta, hogy mit kellene mondania. Egy gondolat járt a fejében, mióta elrabolták a lányt; még bocsánatot sem tudott kérni tőle, mert annyira gyáva volt.

-Én azt szeretném mondani…- kezdte nagy nehezen.

-Igen? – nézett rá várakozva Tam.

-Én…

-Igen?

-Én szeretnék bocsánatot kérni. –nyögte ki.

Tamara sóhajtott egyet, amit Len félreértelmezett, így kissé kapkodva folytatta.

-Én tudom, hogy késő már, de tisztában vagyok vele, hogy te mennyire kedves voltál hozzám. Mármint te mindenkihez kedves vagy, de én nagyon… öö… szemét módon viselkedtem veled. Azt is tudom, hogy mikor ápoltál, akkor éjszakákat virítottál át mellettem. – ügyet sem vetve Tamara csodálkozó pillantására, folytatta – én mégis rögtön leszóltalak. És ezt nem kellett volna. És örülök, hogy… hogy épségben vagy és… izé… hogy ilyen jó barát vagy. –fejezte be ügyetlenül.

Azok után, amiket összehordott, nem akarta, hogy Tamara félreértse, és tolakodásnak vegye a szavait. Ezért zárta le a barátság-témával, ami ugyan nagyon fájt neki, de legalább biztonságos terepen maradtak. Hiszen Tamarának Yoh tetszik… De akkor miért néz így rá vajon? – töprengett és a lány szomorú tekintetébe pillantott.

Csak barát… -csengett Tam fülébe az előző mondtat. Nagyon sóhajtott. Nos, akkor egy tört szívvel több… de akkor legalább tettesd, hogy semmi baj! – mondta magának.

Mosolyt erőltetett magára és válaszolt:

-Ugyan, semmiség. Ráadásul most te mentettél meg, szóval kvittek vagyunk megint.

Len csak hümmögött, aztán:

-Szerintem keressük meg a többieket és menjünk végre haza.

-Rendben. – bólintott Tam.

-Fel tudsz állni? – nyújtotta a kezét Len.

Tamara megfogta a kezét, de nem mert a szemébe nézni. Ha eddig nem pirult el, most biztosan el fog. Megpróbált felállni, de remegő izmai felmondták a szolgálatot.

-Sajnálom, de nem megy. – ült vissza kétségbeesett tekintettel. Ennyi problémát okozok neki… - gondolta.

-Nos akkor…-ráncolta a homlokát Len, majd se szó, se beszéd ölbe kapta a lányt.

Tamara először egy kicsit meglepődött, majd kellemes melegség áradt végig rajta. Elindultak, és menetközben felnézett Len arcélére. Elmosolyodott. A melegség utat talált a szívéhez.

A fiú megérezte, hogy Tamara figyeli és lenézett rá. Sokáig nézett a csillogó szempárba, majd tekintete levándorolt a lány ajkára. Édes kis piros cseresznyeajkak… gondolatai homályosak lettek. Nagyot nyelt.

Ekkor valami külső tényező behatolt a kis saját burkukba. Érezte, hogy figyelik. Felkapta a fejét, és látta, hogy barátai vagy tíz lépésre állnak tőlük és őket bámulják. Elpirult.

Az összes vicces lelkű barátjának eszébe jutott valami poént mondani, de aztán meggondolták magukat. Sosem látták még Lent ennyire elfelejtkezni a külvilágról, ennyire lefoglaltnak lenni egy másik ember által. Érezték, hogy ez most nem az a pillanat, amit viccel el lehetne ütni. Csak Jocó nézett Pilicára és Yoh vetett egy oldalpillantást Annára, ami persze a lányok figyelmét sem kerülte el. (Mint a lányok figyelmét általában az ilyen pillantások.) Így hát szó nélkül csatlakoztak hozzájuk és hazaindultak.