Len félőrült volt az aggodalomtól. Biztos volt benne, hogy ezúttal a feketesárkányosnak tényleg sikerült elrabolnia őt. Felvette a földön heverő virágokat és felnézett az égre. Legszívesebben felüvöltött volna, de tudta, hogy uralkodnia kell magán, Tam érdekében is. Hiába próbálkozott azonban, mikor eszébe jutott a lány könnyáztatta arca, beleöklözött a legközelebbi sziklába. Meg se érezte a fájdalmat, és nem vette észre a kicsorduló vérét, de úgy érezte, meghal, ha Tamarának valami baja lesz. Villámgyorsan a házban termett és Anna után kiáltott. Az Yohval együtt a nappaliban beszélgetett. Mindketten csodálkozva kapták fel a fejüket Len zaklatott hangjára és mikor meglátták arckifejezését, egészen elképedtek. Még sosem láttak Lent ilyennek. Így a fiú rendezte arcvonásait, és gyorsan elmondta a történteket, de hangjából nem tudta teljesen kiűzni az aggodalmat.

-Talán Lyserg meg tudja keresni az életereje alapján. -szólt Anna nyugodtan és felállt. -Megkeresem.

Az egész művelet egy óráig tartott, mialatt Len próbált nyugodtan ülni a kanapén szokásos hanyag testtartásában, azonban most annyira látszott rajta a feszültség, hogy mindennek tűnt, csak nyugodtnak nem. Mikor már nem bírta tovább az üldögélést, felállt és róni kezdte a szobában a köröket. Yoh erre a látványra érkezett és annyira meglepte barátja viselkedése, hogy még a kezében lévő sajtburgerről is elfelejtkezett egy pillanatra, de aztán elmosolyodott. Tetszett neki, hogy végre valami emberi érzést lát Len arcán.

-El fog kopni a szőnyeg- jegyezte meg és leült. Len nem szólt semmit, csak egy megsemmisítő pillantásban részesítette, közben azon gondolkodott, hogy hogyan lehetséges az, hogy Yoh ennyire nyugodtan tud viselkedni. Már majdnem megkérdezte, hogy ő nem ideges-e, de aztán meggondolta magát, nem akarta elárulni magát.

-Én is aggódok- felelt Yoh a ki nem mondott kérdésére -de azzal nem mész semmire, ha elveszted az eszed.

-Szoktam én elveszteni az eszemet? Úgy nézek én ki? -vágta rá dühösen Len.

-Nem szoktad, de most úgy nézel ki. - válaszolt Yoh mosolyogva, mire Len megtorpant és furcsán nézett rá.

-Pont ez a baj. - motyogta a Tao-fiú, és folytatta sétáját. Yoh úgy tett, mint aki nem hallotta meg, de gondolatban melegen gratulált Tamarának.

Ebben a pillanatban kinyílt Lyserg szobájának az ajtaja, és a kilépő fiú azzal fogadta a szinte odaviharzó Lent, hogy érzi Tamara életerejét úgy kétnapi járóföldre innen a sziklás vidéken. Len felsóhajtott megkönnyebbülésében, egyúttal fel is dühödött:

-Két napi járóföld? Az rengeteg!

-Úgy van -szólt Anna -tehát jobb is, ha már most elkezdesz csomagolni.

Mindannyian elmondhatták, hogy ez volt életünk egyik legrosszabb éjszakája. Len tudta ugyan, hogy nagyon fontos lenne aludnia, hogy legyen ereje gyalogolni, de csak forgolódott. Iszonyatos lelkiismeret furdalása volt. Folyton csak Tam könnyáztatta arcát látta maga előtt, vagy ha sikerült is elszundítania, azt álmodta, hogy a síró lány vádlón rámutat, és azt mondja: -Te vagy a bűnös! -erre felriadt izzadtan.

Bason szólalt meg halkan:

-Rossz álmok Mester?

Len a homlokát dörzsölve bólintott, de nem szólt, ebből értette Bason, hogy még nem akar róla beszélni. De ha nem is mondta meg, szinte biztos volt benne, hogy gazdája kivel álmodott.

***

Reggel iszonyatos karikákkal a szemük alatt jelentek meg a többiek is. Mikor Len kérdőn nézett rájuk, Yoh széttárta karját:

-Mi is aggódunk.

Len elfordult és nagyon remélte, hogy Yoh aggódása nem több mint barátság. Ugyan nem mondta ki, de biztos volt benne, ha Yoh csak a kisujját mozdította volna, akkor Tamara rögtön ugrott volna a nyakába. Keserűen sóhajtott, majd megrázta a fejét; áh, őt aztán nem érdekli… biztos ez? -ráncolta a szemöldökét.

A többiek érdeklődve figyelték Len arcát, amint így tusakodott magával, és összevigyorogtak. Ám amint Anna belépett, rögtön lefagyott az arcukról a mosoly.

-Induljunk. -jelentette ki a lány.

-De még nem fejezetem be a reggelimet! - méltatlankodott Jocó, mire Anna egy dühös pillantással elhallgattatta.

Amint Jocó, Lyserg és Trey is kászálódni is kezdett, Len meglepődött:

-Ti is jöttök?

A srácok zsémbelve fordultak vissza az ajtóból:

-Meghülyültél Len?

A fiú már kapott a guandaója után, hiszen kevesen mondhattak ilyet a Taók vezéréről, de aztán fékezte magát, mert eszébe jutott, amit Yoh mondott reggel, miszerint ők is aggódnak. Hiszen nekik tulajdonképpen jó barátjuk. És neki? Neki kije is?  Egy szó rémlett fel a fejében, de azt gyorsan elhessegette, mert gyanúsan „sz” betűvel kezdődött. Így gyorsan felkapta mindenki csomagocskáját és útnak indultak.

***

Másfél nappal később egy hatalmas kellős közepén álltak és fogták a fejüket.

-Most mi legyen? -kérdezte Trey -Már baromi éhes vagyok.

-Itt kellene lennie -mondta mentegetőzve Lyserg -ilyen még sosem történt.

-Nem romolhatott el az a kis micsodád? - kérdezte Jocó.

-Az ingám? - kérdezte nyomatékosan Lyserg - Nem.

-De én akkor is éhes vagyok! -nyafogott Trey. -Ezer éve nem ettem bálnazsírt! -szólt és ábrándosan nézett.

-Ha már itt tartunk, rajtam meg folyik a víz! Meggyulladok! - morgott Jocó.

-Nem az én hibám!- duzzogott Lyserg.

-Senki nem mondta. - szólt Jocó - De ha egyszer nincs itt, akkor te csináltál valamit rosszul.

-Tehát mégis engem gyanúsítasz!- kiáltott Lyserg.

Erre kitört a hangzavar, mindenki vitatkozott mindenkivel, ki a hibás, kinek milyen panasza van, és egyáltalán most mi van. Erre Len elvesztette az amúgy is kétes egyensúlyú önuralmát:

-ELÉG LEGYEN! - harsogta! Mintha elvágták volna a zajt, csend lett.

-Így sosem találjuk meg Tamarát. -folytatta -váljunk szét, és keresgéljünk, hátha találunk valami nyomot.

A többiek még mindig döbbenten meredtek Lenre. Még akkor sem látták ennyire kiakadtnak, mikor Yoh legyőzte egymás után ötször egy edzés alkalmával. Pedig abban mindenki egyet értett, hogy akkor nagyon félelmetes volt Len.

Len kicsit lenyugodott, és fújt egyet:

-Mi van? Mit bámultok?

-Semmi, semmi…

-Megyünk máris!

-Én erre megyek!

-Én meg erre!

-Arra én akartam!

-Én is!

Len fáradtan nézett utánuk. Talán tényleg kikészültem az elmúlt két napban? -kérdezte magától. -Végülis nem is aludtam, és állandóan Tam jár a fejemben. Nem csoda, hogy így viselkedek…

Még egyszer a fiúk után fordult, és már elkiáltotta volna magát, hogy két óra múlva ennél a sziklánál találkoznak, amikor bennrekedt a kiáltás.

Senki sem volt sehol.

Ennyi idő alatt nem tűnhettek el!

Tett két lépést:

-Yoh! Trey! Merre vagytok? - kiáltotta tölcsért formálva a kezéből, de nem kapott választ.

Ám ebben a pillanatban valami furcsát vett észre a levegőben. Mintha hullámzott volna. Elindult arrafelé…