Az az éjjel bizony mindannyiuknak nehezen telt. Nem tudták, mit gondoljanak a két új jövevényről, ők pedig azt nem, hogy mit gondolnak róluk. Ez Zeke-et nem is zavarta annyira, mint Hironát. Végigpörgetve magában a délutánt be kellett látnia, hogy kissé idétlenül viselkedett és meggondolatlanul. De mentségére szolgált, és ezzel tisztában is volt, hogy nagyon elkeseredett volt. „A család mindenek felett” – ez volt a mottója, amit kellő erőszakossággal neveltek bele. Nagyot sóhajtott a lány, és a szobájának kirendelt vendégszoba ablakához lépett. Nagyot szippantott a balzsamos éjszakai levegőből. Nem is nézett bevetett ágyára, tudta, hogy úgysem lenne képes most aludni. Nem is gondolkodott, hanem nagy lendületet vett, és felpattant az ablakpárkányra és kimászott a tetőre, mely üres volt. Nem tudhatta, de pont Faust és Eliza megszokott helyére telepedett, akik épp közös vakációjukat töltötték a hegyekben. A manzárdtető felett még a leesés esélye sem fenyegette, így kényelmesen hátradőlt, és karját feje alá tette, úgy bámulta a csillagokat. És ámbár az alvásra gondolni sem tudott, de azért a hosszú út és izgalmak kifárasztották, így elnyomta az álom. Óvatos léptek zajára riadt, és reflexszerűen hívta szellemét.

-Firey! – a semmiből egy pici alak tűnt fel, aminek csak narancssárga ragyogása látszott, majd gyorsan az előtűnő gördeszkába pattant.

Hirona ekkor pillantotta csak meg támadóját. Kicsit meglepődött, hiszen csak az egyik srác volt Yoh Asakura csapatából.

-Te meg mit akarsz? – kérdezte ellenségesen.

-Öh… - felelete roppant értelmesen a srác.

-Micsoda értelmi szint! – jegyezte meg gúnyosan a vöröshajú lány.

A kék hajú srác felvonta a szemöldökét és szintén ellenségesen válaszolt:

-Hé öreg, te törtél be az otthonunkba, nekem van jogom ott mászkálni, ahol szeretnék!

Hirona már vette a nagy levegőt a visszavágásra, de eszébe jutott, amint az imént gondolkodott, mármint arról, hogy elég hülyén viselkedett aznap. Nem kellene ezt még tetőzni is. – így gondolkodott. Főleg, ha azt szeretné, hogy segítsenek neki.

-Rendben, bocsi. Igazad van.

-Huh?! – hökkent meg a fiú, merthogy valami keményebbre számított. – Akkor jó. – és megvakarta a feje búbját. Ha nem kell vele veszekedni, fogalma sem volt, hogy mit mondhatna neki.

Hirona megpillantotta a feje mellett lebegő Korit, aki nem tudta eldönteni, hogy akkor most lesz harc, vagy nem, ezért most bizonytalanul pislogott gazdájára, majd mikor észrevette, hogy Hirona őt nézni, ellenségesen vérszomjas grimaszt vágott, ami az ő kis aranyos pofikájával igencsak mulatságosan fest. Így Hirona is elnevette magát.

Mikor ezt a srác is észrevette vele együtt mosolygott.

-Nyugi Kori, nem lesz itt harc. – mire a komoly arcocska kicsit felengedett és békülékenyen méregette a lányt.

-Nagyon aranyos a szellemed. – mondta Hirona. – Mi a neve?

-Kori. Én pedig Tray vagyok. – mutatkozott be a fiú.

-Bocs az udvariatlanságért. – pirult el szégyenében Hirona, de azon nyomban ki is húzta magát – de nem szándékos volt. És tudod, eléggé stresszes vagyok mostanság. –majd gyorsan hozzátette – Persze ezt nem mentségnek szántam, vagy ilyesmi.

Tray ahogy nézte a lányt, az az érzése támadt, hogy a tűz lobogását nézi. Egyik pillanatban teljes lánggal lobog, majd visszahúzódik támadása. Elhatározta, hogy ad neki egy esélyt.

-És mi újság a te szellemeddel?

-Ja… Firey, előjöhetsz.

Abban a pillanatban a gördeszka ragyogása kihunyt, és Hirona kezében egy aprócska lény tűnt fel. Nemét tekintve fiúnak tűnt, viszont úgy tűnt, mintha ámokfutást végzett volna stílusok tekintetében. Élénk piros színű haja volt, melyben csak egy csík volt középen sárga, de az is a kiskacsa-színűből. Fülében csillogtak az ezüst fülbevalók, és klipszek. Ruhája Robin Hoodéhoz volt hasonlatos, csak épp a piros minden színét tartalmazta a narancssárgától a paradicsomszínig. Apró, koboldszerű arca volt, hegyes füle és ahogy vicsorgott, szájában tűhegyes fogak sorakoztak. Sőt övében egy pici tőr is volt. Arcán vérszomjas arckifejezés ült, de ahogy Hirona megpaskolta a fejét, lelkeses csillogó sötét szemeivel szeretettel nézett rá.

-Bemutatom Firey-t, szellememet és egyben barátomat. Nem rád haragszik, mindenkivel ilyen ellenséges. – mosolygott a lány.

-Hmm… - Tray megpróbált valami pozitív jelzőt keresni a számára szörnyecskének tűnő lényre, aki fényévekre állt Kori aranyosságától. – Eléggé.. ööö… helyes kis lény.

Hirona megint elnevette magát, és mintha ilyenkor fényburok vette volna körül. Legalábbis Traynak úgy tűnt. Hironának szimpatikus volt ez a srác, amilyen kis ügyefogyottnak tűnt. Remélte, hogy találhat végre egy 10 centisnél magasabb jóbarátot is, akivel megoszthatja gondjait, és számíthat szeretetére, és mivel Tray ilyennek tűnt, esélyes volt.

Mindeközben Tray tekintete ámulatot tükrözött, miközben a nevető Hironát nézte. Még sosem találkozott ilyen lánnyal.

Mindketten felnéztek a csillagokra, és szívük megtelt reménnyel. Mindkettejüké másért.